2018. augusztus 19., vasárnap

Ötödik nap

Péntek

Eljött a tábor befejező napja. Nagyon soka mindent tanultunk eddig, de a talán legfontosabb,a programozás volt, így ezt gyakoroltuk ezen a napon. Egy a Tank trouble játékhoz hasonló programot készítettünk. Annyi volt csak a különbség, hogy itt a lövedék nem pattant vissza a labirintus faláról, mert azt még nehéz lett volna leprogramozni.
A délutáni szabadidős programban az ETO Parkban lévő Technical Playgroundba mentünk el.

Negyediknap

Csütörtök

A csütörtöki napon megismerkedtünk a Moviemaker videószerkesztő program használatával. Elkészítettük a tábort bemutató videónkat, de ebben persze még az aznapi és a pénteki szabadidős program nem szerepelt, mert azok még előttünk voltak. A videókészítő programban megtanultuk többek között:
  • hogy lehet akár képekből is mozgókép hatású videót készíteni pásztázással,
  • a képek és az egyes snittek között átmaneteket megadni,
  • a snittekből kivágni, illetve az eredeti hangot eltüntetni,
  • aláfestőzenét fel- és lekeveréssel hozzáadni a filmhez,
  • feliratozni, címet és stábot megadni.

2018. augusztus 17., péntek

Harmadik nap

Szerda

Szerdán a Google két olyan alkalmazását néztük meg, amit az iskolában még egyáltalán nem tanultunk, konrétan a Google Bloggert és a Google Driveot. Az előbbiben készítettük ezt a blogot, míg az utóbbit felhasználva tudtuk egymás között megosztani a programozáshoz és a blogíráshoz használt forrásokat. A bloghoz készítettünk egy animált GIF képet is. Ezen kvül egy saját célbalövős programot is készítettünk.
A délutáni szabadidős program egy 27 km-es biciklitúra volt Dunaszegre. Ott is ebédeltünk a Bárka Bisztróban.

2018. augusztus 15., szerda

Második nap

Kedd

A mai napon nagyjából elkészítettük a játék programot. A programban egy a "Pacmanhez" hasonló fej eszi meg a bogyókat. Ha ötöt megeszik, akkor nyertél, ha egy perc alatt nem teljesíted az öt bogyó megevést, akkor vesztettél.
A kész programot felraktuk az online Scratch felületre is. Ha ki akarod próbálni, akkor kattints ide!
Délután felmentünk a Püspökvár Toronykilátójába, és készítettünk pár képet. Visszafelé úton pedig megnéztük a játszóteret a vár alatt, azután a polyóparton visszasétáltunk a PC Suliba. Következzék pár kép is:

Első nap

Hétfő

Ezen a napon elkezdtük tanulni a Scratch programot. Ez a program alkalmas arra, hogy akár játékokat írjunk benne. Sokkal jobb, mint a Logo. Animációt készítettünk, illetve egy egyszerű játékot kezdtünk el írni.
A nap végén egy órát tutajoztunk a Dunán és a Rábán. Erről is mutatok képeket: